Lesifotós bla-blogja

“Nekeresden élt egy anyó, annak volt három nagy lánya” – így kezdődött a mese a tévében, majd persze megint nem tudtam befogni a számat és kezdődött a vita is, létezik-e Nekeresd, vagy csak kitalált településnév? Elvileg könnyű dolgom lett volna, hiszen megszámlálhatatlan alkalommal elhajtottam már Nekeresd mellett, de beszélgetőtársaim sokáig azt hitték, viccelek. Nehéz is elfogadni, ha a mesékből megismert hely hirtelen kézzelfoghatóvá válik.

Zalaegerszeg városrésze sokszor szerepel matematika, logika példákban, vagy olyan történetekben, ahol a mesélő ezzel is jelezni kívánja, hogy nem létező helyről beszél. Fura lehet ezzel szembesülni a nekeresdieknek. A név elterjedését Móra Ferenchez lehet leginkább kötni: “Nevenincsen innen, Nekeresden túl…”. Tamkó Sirató Károly viszont már a valós településnevekhez vette Nekeresdet, a névjátékot a bejegyzés végére is beszúrtam.

Másik zalai település Kemendollár, aminek a nevét szívesen magyarázzák a kemény dollárhoz köthető legendákkal. Azonban ha figyelembe vesszük, hogy Kemend és Ollár egyesülésével jött létre a település, akkor a valutás sztorik azonnal kútba esnek.

Tamkó Sirató Károly:
VÁNDOR MÓKA

Elindultunk

Balátára malátáért,
Galántára palántáért,
Rabizára paprikáért,
Soroksárra salátáért,

Macsoládra – kocsonyáért,
Kocsonyádra – mazsoláért
Cseresznyésre cseresznyéért,
Szerencs-Érre szerencséért,
Pécelre – mézért
Mézeskútra – pénzért.

Jöttünk-mentünk

Nagylaposon – hegyesen,
Homoródon – begyesen,
Hétrongyoson – feszesen,
Lassú-réten – sebesen.

Mit csináltunk?

Hévízen – vacogtunk,
Szomoródon – kacagtunk,
Árnyékoson – napoztunk
Koplallón – jóllaktunk,
Éberlakon – álmodtunk.

Tolcsván tocsogtunk,
Potyondon potyogtunk,
Szikszón szikkadtunk,
Csuklódon csuklottunk,

Lepénden lepént ettünk,
Legénden legénkedtünk,
Nyíratádon – bolondoztunk,
Bolondócon – nyiratkoztunk,

Szekeresden szekereztünk,
Nekeresden nem-kerestünk,
Heverdelen elhevertünk,
Előréven elrévedtünk.

Be is értünk

Verebesre – seregestül,
Seregesre – verebestül,
Fenekesre fenekestül,

Csolnakosra csolnakon,
Lovas-szirtre jó lovon,
Szombathelyre szombaton,

Hangosvölgybe – daltalan,
Dalos-zugba – hangtalan,
Zajgóvárra – zajtalan,

Szomjúhelyre szomjasan,
Gyopárosra párosan,
Boldogkőre, Bársonyosra
bársonyban és boldogan!

Szabadon, megállás nélkül mehetünk már át Ausztriába, akár olyan utakon is, ahol csak egy szolíd tábla jelzi az államhatárt. Nincsenek sorompók, építmények. Mégis számos jele van annak, hogy tudjuk, éppen melyik országban járunk. Ez csak egy a sok jel közül.

(gy.k.: ez nem az osztrák oldal)

Szombathely: 71 forgalmi munkavállalóból 5 sztrájkol
Zalaegerszeg: 64 dolgozó, senki nem sztrájkol
Celldömölk: 79-ből 12-en sztrájkolnak
Veszprém: 86-ból 3 sztrájkoló

A vonatok késnek, sok vonalon kimaradnak. A közlekedés kiszámíthatatlan.

300 dolgozóból 20. Ez 6,7 százalék. Akkor hol is van az a nagyon nagy támogatottság, amiről folyamatosan beszélnek a Tisztelt Sztrájkszervezők? Ma érettségi nap van. A diákok nem számoltak a vasúttal, megoldják máshogy. De fontosabb, hogy azok sem számíthatnak a vasútra, akik falvakban élnek és még van munkájuk a városban. A MÁV jó úton halad, ha az a célja, hogy átszoktassa az utasait buszra, vagy más közlekedési eszközre. Egyre többen szerveznek munkába járáshoz “telekocsit”, oszlik a benzinköltség és “háztól-házig” szolgáltatást kap a kedves utas. Sokan kihasználják az utazótárskeresőt. Ajánlom az oszkar.com-ot. Én már kipróbáltam, budapesti utam előtt töltöttem fel a rendszerbe hogy mikor megyek és mikor jövök. Oda-vissza egyetemistákat vittem. Gyorsabban telt az út és árban is kifizetődőbb volt.

Ha jobban belegondolok, fogalmam sincs, mi a vasutasok aktuális követelése. Én még a réginél ragadtam le és az igazat megvallva már immunis vagyok az egészre. Csak azokat sajnálom, akiknek az állásával játszanak, felelőtlenül.

Kis osztrák faluban sétálgatva elemeztük, mitől másabb érzés Ausztriában végigmenni egy falun, mint odahaza? Takaros házak nálunk is vannak, a sógorék életszínvonala meg cseppet azért magasabb mint a miénk. Ez kilőve. Az emberek miatt sem, akikkel találkoztunk, hiszen nálunk is vannak vidám és mogorva falusiak. Az út az már más kérdés, sokan tapsolnának örömükben, ha a 86-os tranzitútnak lenne olyan a minősége, mint a kis osztrák falvak útjának. De a végén azért rájöttünk, mi a legfőbb különbség.

Az udvarok. Ha itthon végigmegyünk egy falun (tisztelet a kivételnek), vagy elmegyünk mellette, akkor autóból, vonatból, buszból mit látunk? Minden kacattal telezsúfolt udvarokat,  30 éve a korhadt farakás mellett rohadó “majd jó lesz még valamire” autó-vagy traktorroncsot és egyéb, nem éppen szemet gyönyörködtető dolgokat. Ausztriában a kerti törpék sokkolnak, igaz, sokkal kevésbé, mint a hulladékkupacok.

Osztrák roncs vasi faluban, a tyúkok örömére.

Ház, jobbra.

Tanya a 84-es út mellett:

Régebbi képeim között akadtam rá erre az óriásplakátra, amelyet Horvátországban fényképeztem. Nálunk vajon elképzelhető lenne hasonló? Valószínűleg már a fedetlen keblek látványa is sokakat felháborítana és ehhez jönnek még hozzá a kereszt alakot öltő szalámirudak. Hazánkban balesetmegelőzési célból sem engednek hasonló, figyelemelterelő plakátot. Mondjuk a plakát mondandója nekem “nem jött le”, de az biztos, hogy én is rácsodálkoztam a látványra. Meztelen nővel, gyerekkel, kutyával mindent el lehet adni. Vagy lehet vele próbálkozni.

A szombathelyi “főpostával” szemben áll Magyar László szülőháza, vagyis a hely, ahol a régi ház állt. Róla eddig annyit tudtam, hogy nagy Afrika-kutató volt az 1800-as években. Mostanában átrágtam magam a Séta a világ körül című 1908-ban kiadott könyvön. A vastag kiadvány rengeteg fotót, illusztrációt tartalmaz a világ népeiről, épületekről, utcákról, szóval jó kis lenyomata annak, hogyan képzelték el a világot 101 évvel ezelőtt. Ebben a könyvben fedeztem fel egy érdekességet, amit hiába keresek a mostani történelemkönyvekben, pedig érdekes lehetett.

(tovább…)

Gigantikus hüvelykujj Marseille egyik körforgalmában. Út közben törtem a fejem, mi a fenyőt jelképezhet. Esetleg valakinek van ötlete?

Update: nem hagyott nyugodni a dolog és utánanéztem a neten, mit jelképez ez az ujj, kié, mit kell róla tudni? (Sztálin mutatóujja pl. a Csinibaba című film óta híres ) Nos, alaposan meglepődtem. Azt nem tudtam meg, kinek az ujja lett megörökítve, de azt igen, hogy egy Cesar nevű francia művész alkotásáról van szó. Összesen három ilyen ujj készült, a képen láthatón kívül egy Dél-Korea fővárosát, Szöult díszíti (de megnézném, hogy szállították oda), egyet pedig elárvereztek 2007-ben. És itt nyeltem egy nagyot, a hüvelykujjra a nyertes licit 1,219 millió euró (mai áron kb. 350 millió forint) volt. César Baldaccini 1998-ban halt meg, az 1965-ben készült “Le pouce” 18 tonnát nyom és 12 méter magas.

Szintén Romániából: